Kedves olvasók!

És ez most ráadásul duplán értendő, merthát az ember nagy ritkán, de a neten kívül is olvas.

Ebből az apropóból keveredett a kezembe ez a hézagpótló mű. Nagymihályi Géza könyve, amely azt a hölgyet kívánja bemutatni, aki leginkább monstre koncertek szervezéséről, vidám dalok egyedi értelmezéséről és komplett munkásotthonok megnevettetéséről híresült el.

Kevesen tudják azonban, hogy Én és a Géza szentként tekintünk rá. Ő az ufók és a ripacsok védőszentje, szerintünk.

Géza inkább az ufó-vonalat erősíti, ezért nevezi őt az idegen szentnek (Alien, mer a földön nem él ilyen). A könyv nagy része erről szól, és ezzel szót ejtettünk arról a koncepcionális hibáról, amely a mű egyik gyengesége.

Ha Én írom a könyvet, akkor bizony több szó esett volna a hölgy színpadi életéről, dehát nem kérhetnek föl minden könyvre engemet. Mikor írnám ezt, ha minden könyvet Én írnék?

Azért az ufó-vonulat nem értelmezhető a másik nélkül. (Na, ugye, igazam van vagy igazam van?!) Úgyhogy - kicsit a könyv sorról sorra történő unalmas elemzésétől elrugaszkodva- inkább erről beszélnék. Azt bárki meg tudja csinálni, aki olvasta a könyvet, de legalább is figyelt a bemutatón. (Pezsgő volt, asszem.)

Na de lássuk a medvét! Piroska színpadi karrierje úgy kezdődött, hogy három hónaposan jelentkezett az anyja a Kopasz Énekesnő castingjára. Őt nem vették föl, de Piroskában sok fantáziát láttak: kopasz is volt, bömbölt is, de a rendezői elképzelések nem erről szóltak. Bánhatják is!

Az óvódában majdnem minden héten beállították a sarokba, mert csendes pihenő alatt a tábori ágyon felállt, maga köré csavarta a lepedőt és hangosan énekelte a számomra ismeretlen, de szerintem lengyel népdalt, a Kiskacsa fürdiket. Ez persze töredékes formában maradt csak ránk, de Én persze hallottam róla. (Még, ha nem is olvastam. Mindent azért nem lehet! Ha örökké csak olvasnék, mikor beszélnék, érted?)

Az általános iskolában a cimbalom-szakkör örökös tagja volt, majd a vegyipari technikumban, ahová szülei iratták, elkapta a színjátszás láza. Ezt azóta sem heverte ki.

Legendás föllépésére azonban csak pár évvel ezelőtt került sor. A színpadon bemutatta, hogy egyszerre van érzéke a tragédiához és a komédiához; jó érzékkel "hárfázik" az emberek idegein, akik percről percre egyre feszültebbek Piroskát látva, és mégis valami letargikusan kegyetlen érzés is megült az emberek szívében.

Ha a könyv is érdekli Önöket, forgassák bizalommal!