Tisztelt blogolvasók!
Régi adóságomat törlesztem most. A Mr. Árpád, a punk avagy Momenta szép választásán készített hivatalos fotóimat teszem ma közzé, némi kommentárral.
Sokak kérésére fölrakom azt a nemes arcélű, párductestű ifjút, aki méltó utódom a Szépség és a Fiatalság Palotájában. Jurij most először pózol az őt megillető Árpád-kucsmában, ami a szépségkirályoknak jár.
De lássuk a medvéket (is)!
Az amcsik igazi csődöröket küldtek. Két texasi és két tengerészgyalogos vett részt a megmérettetésen.
A nőket fölvonultató szépségversenyekkel ellentétben azonban nem a világbéke a céljuk, egy amerikainak soha sem.
Nekik sajnos csak a 4. helyre jutottak be.
A vicces kedvű dél-afrikai csapat mindössze két tagból állt. Gabriel és Jabur valójában fehérek, de világéletükben az apartheid ellen küzdöttek.
Még ma is.
Az 5. hely lett végül az övék.
A háromfős holland kompánia közönségdíjat is nyert, és egyúttal megcsípte a 3. helyet.
Ők már sokkal inkább hisznek a világbékében és kedvenc időtöltésük a kertdíszítés.
Helyesek, nem?
Az igazi feketékből is álló brazilok lettek a másodikok. El kell áruljam, hogy Nyúl Béla szomorúságára, az ő versenyén nem indult a három fiú.
Sajnálhatják. A kép bal oldalán látható fiú ugyanis Béla szerint őt idézi meg fiatalkorából. Szóval biztos befutó lett volna.
Nem baj, az ezüst is szépen csillog. Pláne, hogy jövőre a Mr. Béla versenyen is indulhatnak.
Az oroszok jöttek és mindent vittek!
Nemcsak a csapatversenyt nyerték meg kimagasló pontszámmal, de még közülük került ki végül Momenta szépe is.
Sokak szerint két okra vezethető ez vissza: egyrészt Cornelia Nyikorogna művésznő emberfeletti népszerűségének köszönhető; másrészt annak, hogy a Newlspaper kiadójának egyik támogatója, a híres Colt divat- és tömegközlekedési cég öltöztette e szép testű gladiátorokat.
És végül, de nem utolsó sorban, uraim és uraim, fogadják álló ovációval Mr. Árpád 2008-at, Momenta szépét, vagyis Jurijt!