Tudják, az elmúlt napokat pihenéssel töltöttem. Ki kell pihenni az utóbbi időket, amikor a Terrorizmus Fenevada itt lihegett a tarkónkra. És le is csapott!

Bár sokan kiváló munkát végeztek, majdnem elkéstünk. Béla már ott állt a bakó mellett. Aki nagyon komolyan készülődött. Nem is tudom! Annyi érzés kavarodott akkor Bennem. Egyrészt a csata izgalma, az igazi magyar virtus, persze jó értelemben! Aztán a pánik (ritkán érzek ilyet), hogy szegény Béla elveszíti a fejét... Álljunk meg egy szóra itt, kedves, honfitársaim! Mivel minden olyan gyorsan történt, és látszólag a segítség is csak úgy just in time ott volt, most mindenki lekicsinyli a drámát. Pedig az a csodálatos ember, az én legjobb barátom és legkedvesebb klubvezetőm az életét adta volna az ONBC-ért. Béla az új Szent Johanna! (Newl Orleans! Az új város. Meg kell alapítani hamar.) Vagy koronázzuk istencsászárrá V. Béla néven. Mégis követni kell a történelem által kijelölt utat!

Sok ötletem lehetne, de közben mindig figyelmeztetem magam, már nem vagyok Momenta mindenható ura  elnöke. Lemondtam, mert azt hittem, az segít. Lemondtam, hogy a szintén hősies Tritonust megmentsem; melyik másik elnök tenne olyan nemeset, olyan daliásat, olyan - vége az álszerénységnek - hősi cselekedetet egyetlen reá bízott kis báránykájáért, hogy még a hatalomról is lemond, csak engedjék végre szabadon. A világ vezetőinek füle eddig süket volt az ilyesmire. A szíve pedig nem a helyén.

És mégis! Akkora volt az Ellen, hogy még ez sem volt elég! Béla feje kell nektek, rohadékok? Hát azt nem hagyhattuk! Itt már erő kellett! És meg is volt. Momenta falvainak népe örömmel csatlakozott az akcióhoz. Közben - és végre egy példamutató média-magatartás - a tv-k, rádiók és az internet is úgy tett, mintha megállt volna az élet. Mintha az emberek csendes rezignáltsággal tűrnék a sorsukat. A tüntetések is elhalkultak. És erős, de egyúttal buta ellenségeink azt hitték, hogy az emberek megunták és hazamentek...

A momentai ember nem halhatatlan, de majdnem! Büszke vagyok a népemre, mégha lassan egy hete nem is állok az élükön! Becsaptuk ezeket az aljasokat, és az Erkölcs, a Hazafiság, a Tisztesség meg Ilyenek meghozták az eredményüket!

Egyrészt az én áldozatom, hogy lemondtam a földi hiúságról, a nép alázatos szolgájának lenni. Másrészt Béla, aki hogy egész klubját mentse, még az életét is adta volna.

Vannak még Hősök! Higgyetek hát a Csodákban!

Most választásokat írunk ki, és várjuk a jelentkezőket. Nem szeretnék túl hosszú kampányt. Reméljük, tartalmas lesz. Én - minden unszolás ellenére - nem indulok. Fel kell dolgoznom az utóbbi hónapokat. Asszem, írok egy könyvet. Vagy kettőt. (Vagy amennyiért fizet a kiadó. Verseket is fogok írni, de azt csak úgy. Estelg egy hősköltemény Béláról? Ki tudja?

Szóval jelentkezzenek, ha éreznek erőt magukban erre a munkára, amely nagyon szép, de nagyon nehéz is. (És a nyertest illeti meg a tisztesség, hogy a Moladori Operettházat Tritonus kíséretében átadhatja...)